Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00 Január 2-3: Zárva

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Nikon 105mm f/2.8G AF-S VR IF-ED Micro Nikkor objektív

Termékkód: NIK105GAFSVR
   ismerősnek  

  • Professzionális makróobjektív
  • 62 mm-es szűrőmenet

Megosztás
Rendelhető

289.899 Ft
( 228.267 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Kiegészítők
Mi van a dobozban?
Termék fotók
Leírás
Specifikáció
Értékelés
Főadatok
Stabilizátor
igen
Gyújtótávolság min.
105 mm
Gyújtótávolság max.
105 mm
Látószög 35mm
23.3 °
Látószög digitális
15.3 °
Legnagyobb blende nagy látószög
2.8
Legnagyobb blende nagy tele
2.8
Legkisebb blende nagy látószög
32
Legkisebb blende tele
32
Legkisebb tárgytávolság
31.4 cm
Szűrőmenet
62 mm
Méret
83 × 116 mm
Tömeg
790 g
Megjegyzések
közelkép korrekció (CRC) funkcióval rendelkezik
Ultrahangos AF
igen
Alacsony szórású lencsetag
igen
Puha tok
CL-1020
Napellenző
HB-38
Felhasználási terület(ek)
Portré , Közeli
Kategóriák
Fix tele , Makró
Bajonett
Nikon
Untitled Document

Nikon 105mm f/2.8G AF-S ED VR Micro

SOKOLDALÚ, NAGY HATÓTÁVOLSÁGÚ MAKRÓOBJEKTÍV RÁZKÓDÁSCSÖKKENTÉSSEL
Az AF-S Micro-Nikkor 105mm f/2.8 biztosítja a nagyobb munkatávolságot, amelyre közeli felvétel készítésekor és makrófotózás esetén szükség lehet. Az objektív közeli és makrófotózásra optimalizált, mégis elég sokoldalú bármilyen fényképezési helyzethez. Használja ki a 105 mm-es távolságot, a kivételes képminőséget, a nagy fényerejű f/2.8 maximális rekeszt és az 1:1 leképezési arányt. A Nikon fejlett objektívtechnológái, mint a Silent Wave Motor (SWM) és a rázkódáscsökkentés (VR) – még kézben tartva is – gyors és megbízható élességállítást biztosítanak.

LENYŰGÖZŐ ÉLESSÉG

Rázkódáscsökkentés (VR)

Az AF-S Micro AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED objektív éles, mégis természetes képeket biztosít bármilyen fényképészeti műfajban. A nagy hatótávolság és a beépített rázkódáscsökkentés (VR) új lehetőségeket teremtenek a kézi makrófelvételek készítéséhez. A hosszabb gyújtótávolság megfelelő munkatávolságot biztosít a virágok, a rovarok és az apró vadvilág fényképezéséhez. A közepes telefotó-látószöggel még gyönyörű portrék is készíthetők. A Nikon VR (rázkódáscsökkentés) 3,0 lépésközű¹ elmosódásmentes fényképezést tesz lehetővé, hihetetlenül éles állóképeket és HD-videofelvételt biztosítva.

FEJLETT OPTIKAI KIALAKÍTÁS

Kiemelkedő közeli hatékonyság

Az AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED figyelemre méltó teljesítménye a közeli fényképek készítésére specializálódott Micro-NIKKOR tapasztalatokon alapul. A remek rázkódáscsökkentő (VR) rendszertől a nagyon gyors és nagyon halk Silent Wave Motor (SWM) rendszerig innovatív Nikon objektívtechnológiák biztosítják, hogy ez a fejlett objektív a legtöbbet hozza ki a fejlett D-SLR fényképezőgépekből.






MTF-GÖRBE


OBJEKTÍV FELÉPÍTÉSE

 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Akciós termékek

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!