Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FényképezőgépObjektív, szűrőÁllvány, állványfejVaku, háttér, derítőlapFotóstáska, tok, hátizsákOkoseszköz, GPSNyomtató, kellékanyagSzámítógép, monitorTartozékVideó, akciókameraDrónKalibrálásHasznált termékTisztítás védelemKönyvTávcsőReklámtárgyakVegyesE-bookAKCIÓ
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Nikon 24mm f/1.4G AF-S ED objektív

Termékkód: NIK24F1.4AFSED
   ismerősnek  

  • Nagy fényerő
  • Nagy látószög
  • SWM motor

Megosztás
Rendelhető

669.889 Ft
( 527.472 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Kiegészítők
Leírás
Specifikáció
Értékelés
Főadatok
Gyújtótávolság min.
24 mm
Gyújtótávolság max.
24 mm
Objektív felépítése
12 , 10
Látószög 35mm
84 °
Látószög digitális
61 °
Legnagyobb blende nagy látószög
1.4
Legkisebb blende nagy látószög
16
Legkisebb tárgytávolság
25 cm
Nagyítás
0.11 x
Szűrőmenet
77 mm
Méret
83 × 88.5 mm
Tömeg
620 g
Ultrahangos AF
igen
Alacsony szórású lencsetag
igen
Napellenző
HB-51
Felhasználási terület(ek)
Tájkép , Belső terek , Építészet , Speciális effektusok
Kategóriák
Nagy látószögű fix



Kategóriájának vezető nagy látószögű NIKKOR objektívje, rendkívül nagy fényerővel.

Az elsőrangú optikai kialakítás gyenge fényviszonyok mellett is kiemelkedően éles képeket biztosít, a Nikon Nano Crystal bevonat pedig jelentősen csökkenti a szellemképeket és a tükröződéseket.

A nagy maximális rekesz világos képet eredményez a keresőben, a Nikon Silent Wave Motor pedig gyors és halk automatikus élességállítást garantál.

Az új objektív a nagy látószögű fényképezés új etalonja, egyben ideális választás a Nikon FX-formátumú fényképezőgépekhez.


  • Professzionális, ultragyors rekesszel ellátott nagy látószögű objektív
  • 24 mm-es gyújtótávolság (DX formátumban kifejezve 36 mm)
  • Világos kép a keresőben
  • A kilenclamellás, kerekített rekesz lágy és finom elmosást tesz lehetővé.
  • A Nano Crystal bevonat csökkenti a szellemképet és a tükröződéseket.
  • Az ED üvegelem és az aszférikus lencsetagok biztosítják a nagy felbontást és a tökéletesebb kontrasztot.
  • SWM (Silent Wave Motor) a gyors és halk automatikus élességállításhoz
  • Tartós magnézium váz, gumiszigetelésű bajonettzárral

Nikon objektív jelmagyarázat

 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba

Akciós termékek

Akciós termékek
Még több termék

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fényképezőgép |  Objektív, szűrő |  Állvány, állványfej |  Vaku, háttér, derítőlap |  Fotóstáska, tok, hátizsák |  Okoseszköz, GPS |  Nyomtató, kellékanyag |  Számítógép, monitor |  Tartozék |  Videó, akciókamera |  Drón |  Kalibrálás |  Használt termék |  Tisztítás védelem |  Könyv |  Távcső |  Reklámtárgyak |  Vegyes |  E-book |  AKCIÓ | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!