Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FényképezőgépObjektív, szűrőÁllvány, állványfejVaku, háttér, derítőlapFotóstáska, tok, hátizsákOkoseszköz, GPSNyomtató, kellékanyagSzámítógép, monitorTartozékVideó, akciókameraDrónKalibrálásHasznált termékTisztítás védelemKönyvTávcsőReklámtárgyakVegyesE-bookAKCIÓ
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Nikon ME-1 sztereó mikrofon

Termékkód: NIKME1
   ismerősnek  

  • Sztereó mikrofon
  • DSLR gépekhez
  • Aranyozott csatlakozás

Megosztás
Rendelhető

69.900 Ft
( 55.039 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Leírás
Videó
Értékelés
 
 
  Bővebben
Ár: 0,00 Ft  ( hamarosan+ÁFA)
Kosárba
Még több »

Sztereó mikrofon, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy gazdagítsa a vele kompatibilis Nikon D-SLR és COOLPIX fényképezőgépek videofelvételi lehetőségeit.

Intelligens alternatívája a fényképezőgép beépített mikrofonjának; elnyomja a nem kívánt zajokat, például az automatikus élességállítás hangját, és elsőrangú sztereó hangot biztosít a videofelvételekhez. A szélvédő és a felüláteresztő szűrő kapcsoló révén kiszűri a szélzajt és az alacsony frekvenciájú zajokat. A mikrofon rövid kialakítása jóvoltából felvételkészítéskor kényelmesen használható.

Áramellátását a fényképezőgépből nyeri. A tiszta, éles hang rögzítésének ideális eszköze.

  • Egyirányú sztereo mikrofon: kiváló minőségű sztereó hangot rögzít.
  • Tiszta sztereó hang: elnyomja a gép működési zaját, például az automatikus élességállítás vagy a különféle műveletek hangját.
  • Kiváló ergonómia: kifejezetten a Nikon D-SLR fényképezőgépekkel való együttműködésre tervezték; rövidsége miatt a kereső továbbra is jól elérhető, illetve kézi fotózáskor is jól használható.
  • Kábelfogó: lefogja a zavaró kábelt, így elkerülhető az annak véletlen érintéséből származó zaj rögzítése videofelvétel közben.
  • Szélvédő (mellékelve): a tiszta hangfelvétel érdekében elnyomja a szél zaját.
  • Felüláteresztő szűrő kapcsoló: további védelmet nyújt az alacsony frekvenciájú zajok ellen.
  • Ellenáll az időjárás viszontagságainak: kialakítása révén sokféle helyzetben jól használható. A
  • tápellátást a fényképezőgéptől nyeri, ami kényelmes használatot tesz lehetővé.
  • Olyan Nikon D-SLR és COOLPIX fényképezőgépekkel kompatibilis, amelyeknek 3,5 mm-es külső mikrofoncsatlakozója van. (pl. D7000, D5100)

Műszaki jellemzők:

Csatornák száma 2 (sztereó)
Irányíthatóság Egyirányú
Frekvencia érzékenység 70–16 000 Hz
Érzékenység -42 dB (0 dB=1 V/Pa, 1 kHz)
Jel-zaj arány Legalább 60 dB
Felüláteresztő szűrő A felüláteresztő szűrő kapcsolóval vezérelhető
Tápellátás A fényképezőgép biztosítja (1–10 V)
Csatlakozó aranybevonatú, L alakú sztereó minitűs csatlakozó (φ 3,5 mm)
Kábel hossza Kb. 300 mm
Méretek (Sz x Ma x Mé) Kb. 38 x 79 x 87 mm (csak az ME-1 egység, a kábeltől és a kiálló részektől eltekintve) Kb. 38 x 79 x 100 mm (szélvédővel, de a kábeltől és a kiálló részektől eltekintve)
Tömeg Kb. 92 g (csak az ME-1 egység) Kb. 93 g (szélvédővel)
Mellékelt tartozékok Szélvédő, puha tok

 

 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását
1 Hozzászólás
Péter, 2011.10.12 16:49
Értékelés: 5
Használom, nmagyon jó a hang a D7000-el :-) És nagyon tetszik, hogy ilyen pici!

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Akciós termékek
Még több termék

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fényképezőgép |  Objektív, szűrő |  Állvány, állványfej |  Vaku, háttér, derítőlap |  Fotóstáska, tok, hátizsák |  Okoseszköz, GPS |  Nyomtató, kellékanyag |  Számítógép, monitor |  Tartozék |  Videó, akciókamera |  Drón |  Kalibrálás |  Használt termék |  Tisztítás védelem |  Könyv |  Távcső |  Reklámtárgyak |  Vegyes |  E-book |  AKCIÓ | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!