Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00 Január 2-3: Zárva

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Hoodman HEYENSG szemkagyló

Termékkód: HDMEYENSG
   ismerősnek  

  • Hipoallergén szilikon gumi szemkagyló

Megosztás
Rendelhető

6.500 Ft
( 5.118 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Leírás
Értékelés
 
 
  Bővebben
Ár: 0,00 Ft  ( hamarosan+ÁFA)
Kosárba
Még több »

HoodEYE / SLR kamera kompatibilitási táblázat

     
 A "G" a szemüvegeseknek előnyös 
 
 
 
 
 
H-EYEN22R
H-EYEN22S
H-EYEC18
H-EYEC22
H-EYEC18L
HEYENRG
HEYENSG
HEYEC18G
HEYEC22G
HEYEC18LG
 
 
 
 
 
NIKON
kerek
NIKON
szögletes
CANON
normál
CANON
nagyobb
CANON
nagy
Szemkagyló
Szemkagyló
Szemkagyló
Szemkagyló
Szemkagyló
D1
D750
10D
1D MARK III
6D
D2
D610
20D
1Ds MARK III
5D
D2X
D600
30D
7D
5D MARKII
D3 
D300, D300s
40D
7D MARK II

REBEL T3 / 1100D

D3x
D200
50D
1D MARK IV
 
D3s
D100
60D*
5D MARK III
 
D4
D90
70D*
1D-X
 
D4s
D80
1D
1D C
 
D700
D70, D70s
1D MARK II
 
 
D800, D800E
D60
1Ds MARKIII
D810, D810A
D50
REBEL SL1 / 100D
 
 
F100
D40, D40x
REBEL T5 / 1200D
 
 
F5
D3000
REBEL T5i / 700D
F100
D3100, D3200
REBEL T4i / 650D 
 
 

F6

D3300
REBEL T3i / 600D*
 
 

Df

D7000 & D7100

REBEL T2i / 550D
 
 
D5000, D5100*
REBEL T1i / 500D
 
 
 
D5200*
REBEL XS / 1000D
 
 
 
D5300
REBEL XSi / 450D
 
 
 

D5500*

REBEL XTi / 400D
 
 
 
 
REBEL XT / 350D
 
 
 
 
REBEL / 300D
 
 
*Ha az LCD zárva marad
 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!