Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00 Január 2-3: Zárva

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Nikon D750 váz - használt

Termékkód: HASND750
   ismerősnek  

  • Jó állapotú
  • Exposzám: 87.224

Megosztás
Raktárról azonnal
Használt termék

270.000 Ft
( 270.000 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Termék fotók
Leírás
Specifikáció
Értékelés
Érzékelőlapka
Érzékelőlapka pixelszáma
25 Megapixel
Effektív pixelek száma
24 Megapixel
Érzékelőlapka típusa
CMOS
Érzékelőlapka mérete
35,9 × 24 (full frame) mm
Felbontások
Érzékenység
100 - 12800 (1/3, 1/2,vagy 1 Fé lépésekben)(ISO50 és 51200-ra kiterjeszthető)
Felbontás
6016 × 4016
Objektív
Bajonett
Nikon F (FX)
Crop Factor
1 ×
Élességállítás
Automatikus élességállítás
Van
Kézi élességállítás módja
Van
Élességállítás módja
TTL fázis-különbség - 51 ponton (15 keresztszenzorral)
Fehéregyensúly állítás
Fehéregyensúly állítás
12 előre beállított , 6 kézi , Automatikus , Finomhangolható , Kézi színhőmérséklet állítás
Fénymérés
Fénymérés módja
3D mátrix III , Csúcsfény súlyozott , Középpontosan súlyozott , Szpot (1,5%)
Expozíció korrekció
±5 fényérték 1/3, 1/2 vagy 1 fényértékenként
Zársebesség
Legrövidebb záridő
1/4 000 mp
Leghosszabb záridő
30 mp
B záridő
Van
Sorozat mód
Sorozat jellemzői
Igen (max. 6,5 kép/mp)
Sorozatfelvétel
D-Lighting , Expozíció , Fehéregyensúly , Vaku
Időzítő
2, 5, 10, 20 mp (1-9 fotó, 0,5-3 mp-es lépésekben)
Időzítő sorozatfelvétel
Nincs
Videó
Videó jellemzői
1920×1080 (60p, 50p, 30p, 25p, 24p), sztereü hanggal, H.264; videó hossza: max. 29 perc 59 mp
Zoom visszajátszásnál
N/A
Videó maximális hossza
N/A
Beépített mikrofon
Mono
Lassított felvétel
N/A
Vaku
Beépített vaku
Felugró
Kulcsszám
12
Vaku hatótávolsága (v. kulcsszáma)
N/A
Vakumódok
Első redőny , Expozíció végén , Hosszú záridős szinkron , Vörösszem-hatás csökkentő , Vörösszem-hatás csökkentő hosszú záridővel
Vakuszinkron idő
N/A
Külső vakucsatlakozás fajtája
Vakupapucs
LCD
Kijelző
3,2"-os fel-le dönthető LCD
Kijelző felbontása
1 229 000 szubpixel
Kereső
Kereső
TTL
Kereső mérete
100% lefedettség, 0,7× nagyítás
Kereső jellemzői
Pentaprizma
Memória
Belső memória
N/A
Típus
SD , SDHC , SDXC (dupla kártyafoglalat)
Fájlformátumok
Fájlformátumok
JPEG (EXIF 2.3) , RAW (12/14bit , Veszteségmentesen és veszteséggel tömörített , RAW S kisebb mérettel)
Akkumulátor
Akkumulátor fajtája
1 db li-ion
Akkumulátor típusa
EN-EL15
Akkumulátor kapacitása
1 230 fotó
Akkumulátor töltő
N/A
Alapadatok
Méretek
141 × 113,0 × 78,0 mm
Tömeg
750 g
Megjegyzés
Magyar menü, beépített Wi-Fi vezérlő, profi fájlátvitelhez opcionális UT-1 eszköz, mikrofon és fejhalgató csatlakozó, élőkép (live view), EXPEED 4 processzor, HDMI kimenet, por- és cseppálló váz, opcionális GPS, dupla kártya foglalat, kb. 1230 kép egy akkutöltéssel , Magyar menü, beépített Wi-Fi vezérlő, profi fájlátvitelhez opcionális UT-1 eszköz, mikrofon és fejhalgató csatlakozó, élőkép (live view), EXPEED 4 processzor, HDMI kimenet, por- és cseppálló váz, opcionális GPS, dupla kártya foglalat, kb. 1230 kép egy akkutöltéssel
Kapcsolatok
Video kimenet
HDMI (mini)
Egyéb csatlakozások
USB 3.0
 
 
  Bővebben
Ár: 0,00 Ft  ( hamarosan+ÁFA)
Kosárba
Még több »

Tartozékok: doboz, akku, töltő, vállszíj, USB kábel, garanciapapír, szoftver CD, 87.224 expó
 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!