Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00 Január 2-3: Zárva

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Sigma 17-50mm f/2.8 EX DC OS HSM zoom alalpobjektív Canon DSLR gépekhez

Termékkód: SIGC1750EXDCOSH
   ismerősnek  

  • 3 év Garancia
  • Fix nagy fényerő
  • Optikai képstabilizátor

Megosztás
Rendelhető

139.990 Ft
( 110.228 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Kiegészítők
Termék fotók
Leírás
Specifikáció
Értékelés
Főadatok
Szorzó
1.5 x
Stabilizátor
igen
Gyújtótávolság min.
17 mm
Gyújtótávolság max.
50 mm
Objektív felépítése
17 , 13
Látószög digitális
72.4-27.9 °
Legnagyobb blende nagy látószög
2.8
Legnagyobb blende nagy tele
2.8
Legkisebb blende nagy látószög
22
Legkisebb tárgytávolság
28 cm
Nagyítás
0.2 x
Szűrőmenet
77 mm
Méret
83.5 × 91.8 mm
Ultrahangos AF
igen
APS-C méretű vetített kép
igen
Alacsony szórású lencsetag
igen
Felhasználási terület(ek)
Portré , Tájkép , Belső terek , Építészet
Kategóriák
Nagy látószögű zoom
Bajonett
Canon EF
 
Viltrox 77mm PRO1-D Vari ND változtatható denzitású szürke szűrő ND 2-400   Bővebben
Ár: 29.989,78 Ft  ( 23.614 Ft+ÁFA)
Kosárba
Hoya 77mm ND2 semleges szürke szűrő   Bővebben
Ár: 13.248,64 Ft  ( 10.432 Ft+ÁFA)
Kosárba
Hoya 77mm ND4 semleges szürke szűrő   Bővebben
Ár: 13.248,64 Ft  ( 10.432 Ft+ÁFA)
Kosárba
Hoya 77mm ND8 semleges szürke szűrő   Bővebben
Ár: 13.248,64 Ft  ( 10.432 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több ND szürke szűrők »
Kenko 77mm Pro 1D Protector Kenko   Bővebben
Ár: 12.989,56 Ft  ( 10.228 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több UV, Protector szűrő »
Hoya 77mm infra R72 szűrő 720nm felett   Bővebben
Ár: 30.989,27 Ft  ( 24.401 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több Infra szűrők »
Hoya 77mm Cirkular Polar HMC szűrő   Bővebben
Ár: 14.989,81 Ft  ( 11.803 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több Polár szűrő »
B+W clear szűrő (clear filter) 007M, 77 mm, MRC felületkezelés, F-pro foglalat   Bővebben
Ár: 34.298,89 Ft  ( 27.007 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több UV, Protector szűrők »
BRNO 77mm baLens fehéregyensúly állító objektív sapka   Bővebben
Ár: 10.149,84 Ft  ( 7.992 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több Fehéregyensúly állító eszközök »
Lenspen LP-1 Artwork   Bővebben
Ár: 3.199,13 Ft  ( 2.519 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több Lenspen »
Green Clean Lens Cleaner - nedves/száraz kendők 50db   Bővebben
Ár: 4.989,83 Ft  ( 3.929 Ft+ÁFA)
Kosárba
Green Clean Lens Cleaner - nedves/száraz kendők szemüveg, objektív, tablet, képernyő tisztításhoz   Bővebben
Ár: 149,86 Ft  ( 118 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több TFT/LCD monitor tisztító »
Cyber Clean Home & Office zacskós kiszerelésű High-Tech irodai/otthoni tisztítószer   Bővebben
Ár: 2.189,48 Ft  ( 1.724 Ft+ÁFA)
Kosárba
Még több Cyber Clean »
Sigma 17-50mm f/2.8 DC MACRO OS HSM zoom alapobjektív Canon EF bayonettel

Nagy fényerejű standard zoom objektív, legkisebb fókusztávolsága 17 mm, melyet kifejezetten digitális SLR kamerákkal történő felhasználásra terveztek. Az objektív legkisebb fókusztávolsága 22cm a teljes zoom tartományban. A többrétegű objektívlencse bevonatnak köszönhetően csökken a vibrálás és a szellemkép kialakulásának esélye, amely gyakori problémának számít a digitális felvételezés területén.

A legnagyobb nagyítás 1:5 mértéke lehetővé teszi a makro objektívekhez hasonlítható közeli felvételezést. Két FLD ("F" alacsony szórású) üveg elemet tartalmaz, amelyek teljesítménye egyenlő a fluorit tartalmú üvegével, így kiválóan ellensúlyozza a színi aberrációt. Ezen túlmenően két üveg elemet és egy hibrid aszférikus lencsét is beépítettek, melyek tökéletesen korrigálják az optikai hibákat és az asztigmatizmust.

Ez az objektív nagy F/2.8 rekesznyitással rendelkezik a teljes zoomtartományban és kiváló teljesítményt garantál, még viszonylag alacsony fényviszonyok között, pl. beltéri felvételezéskor illetve félhomályban is.

OS (Optical Stabilizer) funkció kompakt szerkezetbe építve Az OS funkció hozzávetőleg 4 zársebességgel hosszabb idő használatát teszi lehetővé, ezzel a berázásveszély jelentősen csökken. Új HSM 4 (Hyper-Sonic Motor) biztosítja a csendes és nagysebességű autófókuszt

A lencsekonstrukció (IF) belső mozgatáson alapszik, ami kiküszöböli a fronlencse forgását, így különösen alkalmas lett a polárszűrő és a szirom formájú napellenző használatához

Konstrukció: 17 elem 13 csoportban Képszög: 72.4 ° - 27.9 ° Blendelamellák száma: 7 Legkisebb rekesz: F22 Legkisebb fókusztávolság: 28cm Legnagyobb nagyítás: 1:5 Szűrőméret: 77mm Méretek (átmérő x hossz): 83,5mm x 91,8mm Tömeg: 565g


 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!