Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00 Január 2-3: Zárva

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Sandisk 128GB SDXC Extreme Pro 300MB/S, UHS-II memóriakártya

Termékkód: SAN173375
   ismerősnek  

  • Max. Adatátviteli sebesség: 300 MB / s
  • UHS Szabvány: UHS-II
  • Memória kapacitás: 128 GB

Megosztás
Rendelhető

94.190 Ft
( 74.165 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Leírás
Értékelés
 
 
  Bővebben
Ár: 0,00 Ft  ( hamarosan+ÁFA)
Kosárba
Még több »
  •  Cserélhető SDXC adathordozó, amely lehetővé teszi az adatok írását és törlését, ahányszor csak szükséges
  • Különösen ajánljuk prémium digitális fényképezőgépekhez és videokamerákhoz, amelyek támogatják az új UHS-II szabványt
  • Ideális, például nagy felbontású full HD videó, 4K videó vagy RAW formátumú képek rögzítéséhez
  • Lehetővé teszi a rendkívül gyors adatátvitelt, akár 300MB / sec. olvasás, és akár 260MB / sec. írási sebesség
  • Csak SDXC foglalatban használható (lefelé nem kompatibilis a szabványos SD és SDHC kártyák foglalatával)
  • Ajánlott hőmérséklet tartomány -25 ° C és + 85 ° C
  • Extrém tartósság: vízálló, hőálló, ütés és vibráció ellenálló, röntgen és mágnes biztos
  • Mechanikus írásvédelem megakadályozza az adatok véletlenszerű törlését
 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!