Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FényképezőgépObjektív, szűrőÁllvány, állványfejVaku, háttér, derítőlapFotóstáska, tok, hátizsákOkoseszköz, GPSNyomtató, kellékanyagSzámítógép, monitorTartozékVideó, akciókameraDrónKalibrálásHasznált termékTisztítás védelemKönyvTávcsőReklámtárgyakVegyesE-bookAKCIÓ
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Manfrotto 324 RC2 Joystick Gömbfej

Termékkód: MAN324RC2
   ismerősnek  

  • Teherbírás : 3,5 Kg
  • Garancia : 2 év
  • Súlya : 0,47 kg

Megosztás
Rendelhető

41.900 Ft
( 32.992 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Leírás
Értékelés
 
 
  Bővebben
Ár: 0,00 Ft  ( hamarosan+ÁFA)
Kosárba
Még több »

A 324RC2-t Adapto-ból készítették, ami ultratartós és könnyű technopolymer.

A fej optimális utazásokhoz, mert kompakt és könnyű, nagy teherbírással.

Miért ilyen különlegesek az új joystick fejek?

A Manfrotto joystick feje egyedülállóan ergonomikus lehetőségeket kínál: gyorsan mozgathatjuk a fényképezőgépet.

A tökéletes beállítások érdekében szabadon és gyakran állíthatunk a gépünk pozícióján.

Fogd meg a fejet, mozgasd a kamerát kedved szerint, és amint elengedted, tökéletesen rögzül a kiválasztott pozícióban.

A 327RC2 és a 324RC2 modellek a Manfrotto legújabb generációs joystick fejei, melyhez új technológiát és alapanyagokat használtak.

Magasabb standardot állítottak a teljesítmény elé, és könnyítettek a használatán az ikonikus elődhöz képest.

  • A rögzítő fogantyú gyorsabb mozgatást tesz lehetővé.
  • Az új mozgás kontroll lehetővé teszi, hogy a finom beállításokat is elvégezzük, és kimagasló biztonságot nyújt a gép számára.
  • Innovatív rozsdamentes acél fej: a "Deep drawing" folyamattal erős, vékony-falú, üreges gömböt alkottak, mely csökkentett súllyal és növekedett rögzítő erővel rendelkezik.
  • Az ergonomikus design komfortot és precizitást biztosít.
  • Két különböző modell érhető el, mindkettő különböző anyagokból, mindkettő a saját előnyeivel, és úgy tervezve, hogy illeszkedjenek a fotósok különböző igényeihez.

 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek

Akciós termékek
Még több termék

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fényképezőgép |  Objektív, szűrő |  Állvány, állványfej |  Vaku, háttér, derítőlap |  Fotóstáska, tok, hátizsák |  Okoseszköz, GPS |  Nyomtató, kellékanyag |  Számítógép, monitor |  Tartozék |  Videó, akciókamera |  Drón |  Kalibrálás |  Használt termék |  Tisztítás védelem |  Könyv |  Távcső |  Reklámtárgyak |  Vegyes |  E-book |  AKCIÓ | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!