Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FényképezőgépObjektív, szűrőÁllvány, állványfejVaku, háttér, derítőlapFotóstáska, tok, hátizsákOkoseszköz, GPSNyomtató, kellékanyagSzámítógép, monitorTartozékVideó, akciókameraDrónKalibrálásHasznált termékTisztítás védelemKönyvTávcsőReklámtárgyakVegyesE-bookAKCIÓ
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Nikon D610 tükörreflexes fényképezőgép váz

Termékkód: NIKD610
   ismerősnek  

  • 24,3 Megapixeles felbontás

Megosztás
Rendelhető

507.200 Ft
( 399.370 Ft+ÁFA )

Rendelt mennyiség:
Kosárba
Kiemelt csomagajánlatunk
D610 tükörreflexes fényképezőgép váz
H-Eye N22S szemkagyló, Nikon
Blackrapid AN-SBR2 Gyorsszíj
Ár: 549.869 Ft
Csomag ár:  539.753 Ft
Kosárba
Véleményünk a termékről:
...
Csomagok
Kiegészítők
Mi van a dobozban?
Termék fotók
Leírás
Specifikáció
Videó
Értékelés
Felbontások
Felbontás
3008 × 2008 , 4512 × 3008 , 6016 × 4016 , 1968 × 1312 , 2944 × 1968 , 3936 × 2624
Képarány
3:2
Érzékenység
100 - 6400 (1/3, 1/2,vagy 1 Fé lépésekben)(ISO50 és 25600-ra kiterjeszthető)
Érzékelőlapka
Érzékelőlapka pixelszáma
24,7 Megapixel
Érzékelőlapka mérete
35,9 x 24 mm
Érzékelőlapka típusa
CMOS
Effektív pixelek száma
24,3 Megapixel
Színszűrő
G-R-G-B
Érzékelőlapka gyártója
Nikon
Zoom
Zoom
Objektívtől függ
Digitális zoom
Nincs
Élességállítás
Automatikus élességállítás
Igen
Kézi élességállítás módja
Igen
Élességállítás módja
TTL fázis-különbség - 39 ponton (9 keresztszenzorral)
Fehéregyensúly állítás
Fehéregyensúly állítás
Auto , 12 előre beállított , Kézi színhőmérséklet állítás (2500-10000K) , Manuális (4 mentési hellyel) , Finomhangolható
Zársebesség
B záridő
Igen
Leghosszabb záridő
30 mp
Legrövidebb záridő
1/4000 mp
Vaku
Beépített vaku
Van, felnyíló
Vaku hatótávolsága (v. kulcsszáma)
12
Külső vakucsatlakozás fajtája
Igen, Nikon i-TTL vakupapucs
Vakumódok
Első redőnyre szinkronizált , Hátsó redőnyre szinkronizált , Vörösszem hatás csökkentő , Lassú szinkron , Vörösszem hatás csökkentő hosszú záridő
Fénymérés
Expozíció korrekció
± 5 blende 1/3, 1/2 vagy 1 Fé-enként
Fénymérés módja
3D mátrix II , Középpontosan súlyozott , Szpot (1,5%)
Blende előválasztás
Van teljes manuális is
Záridő előválasztás
Van teljes manuális is
Automatikus sorozatok
Sorozatfelvétel
Igen; 6 kép/mp (CH mód); 1-5 kép/mp (CL mód
Videó maximális felbontása
1920 x 1080 (24, 25, 30 kocka/mp), mono hanggal
Egyéb videó formátumok
1280 x 720 (25, 30, 50, 60 kocka/mp) MOV (H.264/MPEG-4)
Videó maximális hossza
Max. 29 perc 59 mp
Automatikus sorozatok
Automatikus expozíció sorozat (2 és 3 kép , 1/3 , 1/2 , 2/3 , 1 és 2 Fé lépésekben) , Automatikus fehéregyensúly sorozat (2 és 3 kép , 1-3 lépésben) , Automatikus aktív D-Lighting sorozat (2 , 3 , 5 kép) , Automatikus vaku sorozat (2 és 3 kép , 1/3 , 1/2 , 2/3 , 1 és 2 Fé lépésekben)
Távirányító
Vezetékes
Állványmenet
Van
Időzítő
2, 5, 10, 20 mp
Időzítő sorozatfelvétel
Nincs
Video kimenet
Van (miniHDMI, tömörítetlen videojellel)
Memória
Belső memória
N/A
A géphez mellékelt memória
Nincs adat
Memóriabővítés jellege
Típus
SD , SDHC , SDXC (dupla foglalat)
Fájlformátumok
Veszteségmentes formátum
RAW (12/14bit, veszteségmentesen és veszteséggel tömörített)
Tömörített formátum
JPEG (EXIF 2.3)
Tömörítési fokok
Nincs (FX, 5:4, 1,2x és DX formátumok)
Kereső
Kereső
Van, TTL optikai (100% lefedettség, 0,7x nagyítás, 17 mm betekintési távolság)
LCD
Kijelző
3,2" nagy betekintési szögű, TFT LCD ( 921 000 pixel)
Kapcsolatok
Csatlakozás a számítógéphez
Hi-speed USB 2.0
Akkumulátor
Akkumulátor
1 db Lítium-ion (EN-EL15)
Töltő/Adapter
Töltő/Adapter
Van, a csomag része
Alapadatok
Tömeg
850 g
Méretek
141 × 113 × 82 mm
Megjegyzés
új, olajkoszolódási problémától mentes zár, csendes sorozat (3 fps), időjárásálló szigetelés, élőkép (live view), EXPEED 3 processzor, tömörítetlen HDMI kimenet, 150 000 expóra tervezett zárszerkezet, opcionális GPS és Wi-Fi, kéttengelyes virtuális horizont, 3D témakövetés, idő-eltolásos expozíció, sztereó mikrofon és fejhallgató aljzatok, kb. 900 kép egy akkutöltéssel
Bejelentés dátuma
2013. október 8.
Untitled Document



Az D610 izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik szeretnék megtenni a következő lépést fotós tudásuk fejlesztésében.

A 24,3 megapixeles D-SLR segítségével a haladó fotósok tovább csiszolhatják technikájukat, kibontakoztathatják elképzeléseiket, és megtalálhatják saját stílusukat – mindehhez olyan képminőség áll rendelkezésükre, amelynek elérésére csak az FX-formátum képes.

Teljes kép, teljes részletesség, teljes szabadság: a 24,3 megapixeles, FX-formátumú képérzékelő a legapróbb részleteket is élethű képélességgel rögzíti, a sorozatfelvétel sebessége pedig 6 kép/mp-re nőtt (a modell elődjéhez, a Nikon D600-hoz viszonyítva).

A Nikon új Halk sorozatfelvétel módja révén szinte teljes csöndben fényképezhet, a robusztus, mégis könnyű kialakítás pedig lehetővé teszi, hogy a fotós bármely környezetben kipróbálhassa a teljes képes („full frame”) fényképezés lehetőségeit.

A Nikon D610 a NIKKOR objektívek optikai teljesítményét kihasználva a kreatív lehetőségek új világát hozza el olyan képminőséggel, amelyre kizárólag az FX-formátum képes. Dirk Jasper, a Nikon Europe professzionális termékekért felelős menedzsere a következőket mondta: „Izgalmas új lehetőségeket kínál a Nikon D610, különösen azok számára, akik most szeretnének belépni a Full-frame fényképezés világába.

Ez a fényképezőgép gyors, nagy teljesítményű, ugyanakkor halk is, amikor arra van szükség; mind a képminőség, mind a műszaki jellemzők terén a versenytársak előtt jár. A látványos képminőség és a masszív, mégis könnyű kialakítás jóvoltából a Nikon D610 az egyetlen komoly választás a Full Frame fényképezéssel ismerkedők számára.”

A teljes perspektíva: kivételes mélység és részletgazdagság

A Nikon D610 24,3 megapixeles, FX-formátumú CMOS-érzékelője a mélység és részletgazdagság új világát hozza el azon haladó fotósok számára, akik készen állnak arra, hogy fotós tudásukat magasabb szintre emeljék. Az érzékelő az igazi nagy látószögtől a szupertelefotóig a legapróbb részleteket is élethű képélességben, akár 6 kép/mp sebességgel rögzíti.

A Nikon D610 lenyűgöző részletgazdagságot és kiváló tónusátmeneteket kínál, és még gyenge fényben is elsőrangú felvételeket készít; a fényképek élesek és tiszták, a videók minősége pedig magasabb ISO-beállítások esetén is meggyőző. A gép érzékenységtartománya ISO 100–6400, amely kiterjeszthető 25 600 vagy 50 egyenértékig; ez maximális rugalmasságot biztosít minden megvilágítási helyzetben, fényképek és videók készítésekor egyaránt.

Mindig gyors, és halk, ha arra van szükség

A Nikon D610-et úgy tervezték, hogy bármely fényképezési helyzetben megcsillanthassa a Full-frame fényképezés előnyeit. Könnyedén rögzíti a történéseket, és szükség esetén szinte csendben lehet vele fotózni. A Nikon D610 gyorsabb, mint az elődje volt: legfeljebb 6 kép/mp sebességű sorozatfelvételre képes FX- és DX-formátumban egyaránt, így minden eddiginél jobb lehetőséget kínál a gyorsan mozgó téma megörökítésére.

Amikor pedig feltétlenül csendre van szükség, a Nikon új Halk sorozatfelvétel módja csökkenti a fényképezőgép működési zaját a tükör visszatérésekor, így könnyebb megörökíteni a félénk, rejtőzködő témákat, például a vadvilágot, akár 3 kép/mp-es sebességű sorozatfelvételen.

Profi Nikon képalkotási technológia

A Nikon D610 a Nikon professzionális D-SLR gépeitől megörökölt technológiákkal van felszerelve, így minden eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy az élet csodáit a Full-frame formátum nyújtotta szépséggel ragadja meg. Az új modell ugyanazzal az EXPEED 3 képfeldolgozó rendszerrel és AF-érzékenységgel rendelkezik, mint a Nikon csúcsmodellje, a D4, így sebessége és precizitása verhetetlen.

  • Rendkívül érzékeny automatikus élességállítási rendszer: a Nikon D610 Multi-CAM 4800 39 pontos AF rendszere rendkívüli AF-érzékenységét a Nikon csúcsmodelljétől, a D4-től örökölte, így bármilyen fényben kivételes témabemérésre képes. Az AF-rendszer akár kombinált f/8 rekeszértékű objektívekkel is kompatibilis, és -2 Fé-ig állítható érzékenységet kínál (ISO 100, 20 °C), ezért még a telihold fénye mellett is éles felvételeket készít. Az AF-lefedettség egyedileg választható vagy konfigurálható a 9, 21 és 39 pontos opciók segítségével. Egyes AF-módok (például a dinamikus AF-mező és a 3D követés) még a legkisebb témán is megtartják az élességet, bármennyire kiszámíthatatlan annak mozgása. Az egyszerűsített AF-módválasztás (például AF-A, AF-S és AF-C) használata mostantól anélkül is lehetséges, hogy elvenné a szemét a keresőről.
  • Fejlett fényképezési helyzetfelismerés a 2016 képpontos RGB-érzékelővel: a Nikon D610 fejlett fényképezési helyzetfelismerő rendszere a Nikon elismert, 2016 képpontos RGB fénymérő érzékelőjét használja, amely alaposan és kimagasló pontossággal elemzi az egyes helyzeteket. Képes lenyűgöző pontossággal felismerni az emberi arcokat az optikai keresőn keresztül, és páratlan precizitással azonosítja be a helyzet színeit és fényerejét. A magas szintű helyzetelemzés segít a még pontosabb automatikus élességállításban is, így az automatikus expozíció és az i-TTL vakus expozíció a kompozíciós és világítási helyzetek széles tartományában remekel.
  • EXPEED 3 képfeldolgozás: A Nikon D610 a Nikon zászlóshajójának számító D4 képfeldolgozó rendszerét alkalmazza, így az adatigényes feladatok a sebesség és a minőség feláldozása nélkül hajthatók végre. A 16 bites képfeldolgozás minden korábbinál gazdagabb színeket és tónusokat kínál. Részletekben és tónusokban gazdag, sima átmenetet biztosít egészen a tiszta fehérig, még akkor is, amikor JPEG formátumban fényképez.

Full-frame D-videók: közvetítésre alkalmas minőségű videó

A Nikon D610-et úgy tervezték, hogy a nagy formátumú videók készítése a lehető legjobb legyen; a gép ugyanazzal a többterületű, teljes HD D-videó funkcióval büszkélkedik, mint a Nikon híres D800-as modellje. A fényképezőgép egy sor videoalkalmazást, sokféle képkockasebességet és kényelmes, egyéni vezérlőket kínál, amelyekkel videó élő nézetben is kézben tartható a teljes irányítás. Így a fotósok könnyűszerrel léphetnek tovább az ihletett állóképektől a közvetítésre alkalmas minőségű videók készítésére.

  • Képkockasebességek: a teljes HD (1080p) videók 30p, 25p és 24p sebességgel, a 720p formátumú videók pedig 60p, 50p és 25p sebességgel rögzíthetők. A teljes HD videók maximális hossza kb. 29 perc 59 másodperc.
  • Többterületű mód: a teljes HD (1080p) felbontású felvétel mind FX-, mind DX-formátumban lehetséges, így a kifejezőkészség szabadon szárnyalhat.
  • Hi-fi hangvezérlés: a Nikon D610-zel készített videóknak nemcsak a képe, hanem a hangja is nagyszerű. A mikrofoncsatlakozó segítségével külső sztereó mikrofon használható a kristálytiszta hangrögzítéshez, sőt külső fejhallgató is csatlakoztatható a géphez.
  • Tömörítetlen HDMI-kimenet: a Nikon D610 képes tömörítetlen élő videojelet küldeni 1080p felbontásban külső rögzítőeszközre. Külső monitor észlelése esetén a kimenet automatikusan 1080i felbontásra csökken. A fényképezőgép a tömörítetlen adatokat a megadott képméretben és képkockasebességgel küldi. Az átfedő információk azonos időben megjeleníthetők a fényképezőgép TFT-monitorán.

Beépített kreatív eszközök

Számos kreatív és praktikus beépített eszköz segít kihozni a legtöbbet a fényképezési lehetőségekből, illetve kihasználni a teljes képes FX-formátumú fényképezés által kínált kreatív szabadságot. Ilyenek például a következők:

  • Időzített felvételkészítés: egyszerű menüműveletekkel, bonyolult számítások nélkül beállítható időzített fényképezést tesz lehetővé. A képeket videofájlként mentheti, így a történéseket a valóságosnál 24–36 000-szer gyorsabban játszhatja vissza. Az időzített felvételkészítés funkció segítségével előre meghatározott időközönként oldhatja ki a zárat.
  • HDR (széles dinamikatartomány) mód: a gép egy alul- és egy túlexponált képet készít egyetlen zárkioldás alatt. A tartomány bővíthető ±3 Fé-ig a különböző színtelítettségű és tónusátmenetű változatok eléréséhez, míg a két expozíció találkozásakor létrejövő csúcsok simasága beállítható a természetesebb megjelenéshez.
  • Picture Control beállítások: személyre szabhatja fotói és videói megjelenését a különféle paraméterek, például az élesség, a színtelítettség és a színárnyalat finomhangolásával. Ez a funkció egy külön gombbal közvetlenül elérhető.
  • Motívumprogram módok: a 19 motívumprogram minden alkalomhoz optimalizálja a záridőt, az ISO érzékenységet és a rekeszértéket, így kiváló eredményt biztosít. Ideális módja a tökéletes felvételek könnyed elkészítésének.
  • Beépített szerkesztés: a menük egy sor hasznos funkciót kínálnak, többek között a vörösszemhatás és a színegyensúly javítását, valamint a D-Lighting funkciót, a RAW-feldolgozást és az átméretezést. A szűrőeffektusok között megtalálható a Skylight, a Csillagfény, a Miniatűr hatás, a Vonalrajz, a Színes vázlat és a Kiválasztott szín. A gyors retusálási lehetőségek között szerepel a Torzításvezérlés, a Perspektívakorrekció, a Kiegyenesítés és a Halszemoptika. A készülék ezenfelül videoszerkesztő funkcióval is rendelkezik, amellyel megadhatók a videoklipek kezdő- és végpontjai a gazdaságosabb mentéshez.

Full-frame szabadság

A Nikon D610 bármilyen perspektívából teljes szabadságot kínál a képek felvételéhez és megosztásához. A Nikon vezeték nélküli mobiladaptere vezeték nélküli képátvitelt tesz lehetővé, a két SD kártyanyílás pedig különféle opciókat kínál a nagyméretű fájlok rögzítéséhez és tárolásához. Külön kártyára menthetők a RAW és a JPEG adatok, az adatok a kártyák között másolhatók, illetve videofelvétel közben a rendelkezésre álló kapacitás függvényében választhatja ki a megfelelő foglalatot.

  • Wi-Fi: a Nikon külön megvásárolható WU-1b vezeték nélküli mobiladapterével a képek közvetlenül átvihetők okostelefonra vagy táblagépre, és a fényképezőgép távolról, az intelligens eszközről vezérelhető. Így könnyedén megoszthatók a kiemelkedő minőségű képek, a fotók előzetesen megtekinthetők nagy képernyőn, illetve önarcképekkel is bátran kísérletezhet.
  • Hatékony energiakezelés: a D800 áramköreinek átdolgozásával most már kb. 900 felvétel1 készíthető állóképek esetén, illetve kb. 60 perces anyag készíthető élő nézet videó módban.2 Mindezt az EN-EL15 Li-ion akkumulátor egyetlen feltöltésével.
  • Adattároló: a két nagy sebességű SD kártyanyílás az SDXC- és UHS-I-memóriakártyákat támogatja.

Full-frame erő

A szélsőséges időjárási körülmények magabiztos kezelésére tervezett, kis tömegű Nikon D610 az elődjéhez hasonló, robusztus kialakítással és gyors kezelhetőséggel büszkélkedik. A fényképezőgép felső és hátsó része tartós magnéziumötvözetből készült, és a gép a Nikon D800 profi D-SLR gépével megegyező, időjárás-állóságot biztosító szigetelést kapott, tehát jól ellenáll a nedvességnek és a pornak. A fényképezőgép rövid válaszideje, megbízható működése és a praktikusan elhelyezett gombok és vezérlők zökkenőmentes, kényelmes kezelést biztosítanak, és gondoskodnak a gyors reagáláshoz szükséges rugalmasságról még a legváratlanabb helyzetekben is.

  • Gyors reagálás: az indítási idő körülbelül 0,13 másodperc3, a kioldási késedelem körülbelül 0,052 másodpercre csökkent3, a sorozatfelvétel sebessége pedig körülbelül 6 kép/mp FX- és DX-formátumban egyaránt.
  • Precíziós, strapabíró zár: a gép zárszerkezetét 150 000 kioldási cikluson át teszteltük, hogy biztosítsuk a lehető legmagasabb szintű tartósságot és pontosságot. A záridő 1/4000 és 30 másodperc közötti tartományban állítható; a zár része egy intelligens, önellenőrző zárfigyelő, illetve olyan meghajtóegységet tartalmaz, mely csökkenti a fogyasztást, ha a zár hosszabb ideig van nyitva a videofelvétel során.
  • Precíziós, 8 cm-es, kb. 921 000 képpontos, széles megtekintési szögű LCD-monitor automatikus monitor fényerővezérléssel: világos, éles visszajátszást kínál, remek színvisszaadással. Az LCD fényereje automatikusan igazodik a környezetéhez.
  • Üvegprizmás optikai kereső: kb. 100%-os képfedéssel és 0,7x nagyítással (50 mm, f/1,4 objektív a végtelenre állítva, -1,0 m-1).
  • Kéttengelyes elektronikus virtuális horizont: segítségével a kép mind a horizontvonal, mind a függőleges dőlés tekintetében pontosan beállítható az LCD-monitoron vagy a keresőn keresztül.

--

Nikon Prosumer termékek kiegészítő információi

1. Garanciális feltételek

Teljeskörű hivatalos magyar garancia vonatkozik a termékekre, melyet a Nikon Kft szervizében érvényesíthet. A garanciális időn belüli meghibásodással kapcsolatos ügyintézést cégünk szívesen felvállalja ön helyett! Önnek csak a termékek cégünkhöz történő szállítását kell vállalnia, a megjavított termék visszaszállítását mi álljuk a garanciális időn belül!

Garancia mértéke:
Nikon DSLR vázakra 3 év garancia
Nikon objektívekre és vakukra 1 év garancia

Garanciális időn túl is vállaljuk a szervíz ügyintézést ön helyett! Napi kapcsolatban vagyunk a Nikon Kft-vel, zökkenőmentesen tudjuk intézni ön helyett a kényelmetlen szervizelést.

2. Vásárlási feltételek

A Nikon Prosumer termékkörbe tartozó termékeket a Nikon engedélyével áruljuk. A termékeket kizárólag végfelhasználóknak vagyunk jogosultak eladni. Végfelhasználó lehet magánszemély, és cég is.
Külföldi magánszemélyeket és külföldi cégeket is kiszolgálunk az európai jognak megfelelően.
Viszonteladói árat, sem nagyobb mennyiséget nem áll módunkban kiadni. Ilyen jellegű kérésekkel kérem keressék meg közvetlenül a Nikon Kft-t.

Fizetési feltételek:
A termékeket weboldalunkon utánvéttel, előre utalással, vagy akár online bankkártyás fizetéssel is emgveheti. Üzletünkben történő vásárlás esetén készpénzzel, bankkártyával, illetve előre utalással is lehetséges a fizetés.

Hitel:
Üzletünkben magánszemélyeknek személyi kölcsön hitellehetőséget biztosítunk a Cetelem Bank közreműködésével. Céges vevőknek pénzügyi lízing áll rendelkezésére a Grenke Leasing közreműködésével. A részletekért keressen meg minket itt: Elérhetőségek

3. Szállítási feltételek

A Nikon Prosumer termékkörbe tartozó cikkeket 1.490 Ft ellenében kiszállítjuk önnek Magyarország egész területén. Külföldre történő szállítás esetén egyedi szállítási díjkalkulációt alkalmazunk.

A termékek ismertetőjét a Nikon Kft hivatalos weboldalán is megtalálja:
www.nikon.hu

 
Értékelje a terméket!
1-5-ig
  Kérjük jelölje be, hogyan értékeli a terméket, majd küldje el akár véleményével együtt!  
 
E-mail cím
Nicknév
Hozzászólás szövege
Ellenőrző szám

Kérjük írja be az ellenőrző számot, mielőtt elküldené a hozzászólását

					 

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near 'ORDER BY val ASC LIMIT 0,1' at line 1
 
 Bővebben
hamarosan Kosárba

Akciós termékek

Akciós termékek
Még több termék

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fényképezőgép |  Objektív, szűrő |  Állvány, állványfej |  Vaku, háttér, derítőlap |  Fotóstáska, tok, hátizsák |  Okoseszköz, GPS |  Nyomtató, kellékanyag |  Számítógép, monitor |  Tartozék |  Videó, akciókamera |  Drón |  Kalibrálás |  Használt termék |  Tisztítás védelem |  Könyv |  Távcső |  Reklámtárgyak |  Vegyes |  E-book |  AKCIÓ | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!