Cím:1015 Budapest, Ostrom utca 6.
Tel.:06 1/202-1653, 06 1/225-3332
H-P: 10.00-18.00

NAGY DOLOGRA KÉSZÜLÜNK! X

Kedves Vásárlóink!

Nagy bejelentéssel kezdjük a karácsonyi szezont

Hosszú utat tettünk meg az Artwork megalakulása óta. Immár több, mint 16 éve vagyunk jelen a magyar fotográfiai piacon itt, az Ostrom utcában. A különböző fotós termékek értékesítése mellett mindíg nagy hangsúlyt fektettünk ügyfeleink kiszolgálására, igyekeztünk olyan értékes  szolgáltatásokat bevezetni, melyek a fotósok életét könnyebbé teszik. Így jött létre a bérlés üzletágunk, így kezdtünk bele a fotó előhívásba és nagyformátumú Fine Art nyomtatásba, de a kalibrálás, szervíz szolgáltatásunk is ennek a vezérelvnek a mentén került bevezetésre.
A fotópiaci változások nagyon felgyorsultak az utóbbi pár évben, és komoly kihívások elé állították a teljes kereskedelmi szakmát. Hiszünk abban, hogy csak a legmagasabb szakmai és szolgáltatási színvonalú cégek maradnak talpon, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy még jobbak lehessünk.
Régóta kerestünk olyan szakmai partnert, akivel egyesítve erőinket emelhetjük üzletünk szinvonalát. Ez most egy nagyszerű partnerrel való fúzió révén megvalósul!
Az Artwork és a Tripont fúzióra lép!
Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a Tripontot, hisz hozzánk hasonlóan több évtizedes múltra visszatekintő fotós szaküzlet, mely üzemeltetését hat éve egy tőkeerős szakmai befektető vett át.
A Tripont & Computer Emporium csoport számos fotográfiai termék importőreként kiválló parterünk lesz abban, hogy meglévő választékunkat jelentősen bővíteni tudjuk. Megjelennek olyan márkák is kínálatunkban, melyekben mi is hiszünk, és régóta éreztük, hogy hiányoztak a termék listánkról.
2020-ban workshopokkal, fotós eseményekkel és egyéb újdonságokkal készülünk, már a közös csapattal!

A megújult Artwork-Tripont a holnapi naptól nyitva van, a következő napokban fokozatosan töltjük fel polcainkat áruval. A fejlesztésekről és változásokról mindkét weboldalon folyamatosan értesülhetnek.
Remélem hamarosan viszont látjuk egymást!

Baráti Üdvözlettel Geréb Zsolt és Peti Balázs

Budapest,  2019. December 6.

Skype Me™!

 
Az Ön kosara jelenleg üres
FotótechnikaStúdiótechnikaVideótechnika
Keressen gyorsan
Elakadt? telefonáljon! 06 1/202-1653

Kategória

Akciós termékek
Gyártó szerint
Ár szerint
989 Ft   429.899 Ft

Akciós termékek
Még több termék

Rólunk mondják
 

Rendben megjött az objektív, csak szeretném visszajelezni hogy nagyon meglepett hogy milyen gyönyörű állapotban van (persze írtátok de mégis). Hibátlanul működik, bevetésen még nem volt de tényleg megérte megvenni! Köszönöm és további jó munkát kívánok nektek! 2016.01.18.

L. László
 

A fotó ideért,nagyon penge a minőség! :) Köszönöm szépen!!!

O. Gyuri
 

"Már csak itt vásárolok fotós felszerelést. Ez is azt mutatja, hogy értékelem a szakszerű és készséges kiszolgálást. Jó ötlet, hogy az eladók fotós szakemberek, ez komoly segítséget jelent egy-egy termék kiválasztásban. Sok sikert az üzlethez!"

S. Edit
 

"Rengeteget rendelek interneten, de ilyen még nem volt....Tegnap késő délután rendeltem a fényképezőm, és ma délelőtt ideért, ....a jók vagytok, csak így tovább :)!"

K. János
 

"Többször vásároltam a cégnél, vettem és adtam is el, mindíg udvariasságot és korrekt magatartást tapasztaltam."

Ivák Péter
 

Kedves Artwork csapat! Köszönöm a gyors és precíz intézkedésüket a rendelésem ügyében! Gyorsabbak voltak, mint gondoltam, és a csomagban kapott szaloncukor is kedves gesztus volt!

Zsuzsi
 

"A napokban rendeltem Önöktől termékeket – minden rendben és gyorsan megérkezett és nagyon elégedett vagyok. Az X-rite újdonsága a Color Cheker Passport végtelenül korrekt munkát tesz lehetővé a raw munkafolyamatok során, mindezt hordozható és masszív formában. Személy szerint búcsút intettem a szürkelapjaimnak…"

Elégedett megrendelőjük: L. László
 

"Meglep és nagyon kellemes, hogy ennyire odafigyeltek a vásárlókra. Gratulálok az Artwork-nek! Nagyon jó az út amin jártok. Köszönöm a segítséget!"

Szén István
 

Itt volt raktáron a termék, és reggel megrendeltem, már délután el is hozhattam. Azt is szeretném megemlíteni, hogy este 6 után pár perccel érkeztem, 50 perces autós araszolás után, és még kiszolgáltak, nem zavartak el! Külön köszönet érte. 2012.12.13.

H. Ervin
 

"Példa értékű az üzlet. Sehol sem találkoztam még ilyen színvonalú kiszolgálással! Köszönet az eladóknak! Biztos vagyok benne hogy aki egyszer önöknél vásárol az visszatérő ügyfél lesz."

Batar
 

"Köszönöm a szakszerű segítséget, melyet nyújtottatok a D300s vásárlásakor."

Judit
Eseményeink

Biztonságos weboldal

Tartozék
összesen 53 találat
Artwork összehasonlít

Artwork F550 utángyártott akku

  • Kapacitás: 2200 mAh
  • Feszültség: 7.4V Li-Ion
  • Garancia: 12 hónap

Rendelhető
5.499 Ft Kosárba
Blackrapid összehasonlít

Blackrapid FastenR-T1 Manfrotto RC-2 kompatibilis kameratartó csavar

  • Manfrotto RC-2 talphoz

Rendelhető
8.199 Ft Kosárba
Gigapan összehasonlít

Gigapan Hálózati töltő

  • 9,6 V
  • 1200mAh
  • NICD/ NIMH akkumulátorokhoz

Raktárról azonnal
9.990 Ft Kosárba
Blackrapid összehasonlít

Blackrapid Hand Strap Breathe csuklószíj

  • Heveder szélessége : 2 cm
  • Állítható hosszúságú
  • Tépőzáras

Rendelhető
19.990 Ft Kosárba
Blackrapid összehasonlít

Blackrapid Hybrid Breathe gyors-vállszíj

  • Maximális hossz : 167 cm
  • Heveder szélessége : 2,5 cm
  • Két géphez

Rendelhető
35.989 Ft Kosárba
Hama összehasonlít

Hama Instax Mini album 56db-os, Fern

  • Fiatalos design
  • 56db Instax Mini kép tárolásához
  • Album méret: 11.7 x 12.7 cm

Rendelhető
2.489 Ft Kosárba
Kathay összehasonlít

Kathay Kábelkötöző gumi rögzítővel

  • Nagy köteghez is

Rendelhető
1.989 Ft Kosárba
Manfrotto összehasonlít

Manfrotto kis csipesz 175

Rendelhető
6.490 Ft Kosárba
Blackrapid összehasonlít

Blackrapid Lens Bag

  • Külső méret: 15 cm x 11 cm x 9 cm
  • Belső méret: 13 cm x 10 cm x 8 cm
  • Időjárásálló anyagból

Rendelhető
16.900 Ft Kosárba
Meike összehasonlít

Meike MB-D16R Wireless markolat, Nikon D750

  • Nikon D750- hez 
  • 1év garancia
  • Vezeték nélküli kioldás

Raktárról azonnal
42.990 Ft Kosárba
összesen 53 találat

Bejelentkezés
E-mail cím
Jelszó

Akciós termékek
Még több termék

Szolgáltatásaink

Tudnivalók

Termékek:
Fotótechnika |  Stúdiótechnika |  Videótechnika | 

Szolgáltatásaink:
Szenzortisztítás |  Használt fotócikk kereskedelem |  Fényképezőgép bérlés |  Artwork Labor - Fotókidolgozás |  Nagyformátumú nyomtatás |  Objektív kalibrálás |  Fényképező, objektív, vaku szervíz |  Monitor és nyomtató kalibrálás |  Tartósbérlet |  Termék ajánló |  Hírlevél feliratkozás | 

Tudnivalók:
Nikon PRO, Prosumer információk |  Szavatosság |  Garancia |  Általános Szerződési Feltételek |  Eseményeink |  Házhozszállítás |  Elérhetőségeink / Kapcsolat | 

Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az esetleges technikai, és adatrögzítési hibákért felelősséget nem vállalunk!
 
array(1) { ["main"]=> string(27) "termekek/192699/Tartozek/3/" }